2019. november 23., szombat

Szívből adni

       A Marah Alapítvány egy igen mozgalmas évet tudhat a háta mögött, mely gyermektábor, ifjúsági programok, előadások sorozatának, idősek találkozójának megszervezését mind mind magába foglalja. E széles tevékenységkör fénypontja azonban a karácsonyi ünnepkör előtt teljesedett ki, amikor az alapítvány, a margittai református egyházközséggel karöltve,  önkénteseit mozgósítva, felkereste a rászoruló családokat, idős - beteg embereket, gyermekeiket egyedül nevelő szülőket. A célunk ebben az esztendőben is az volt, hogy elérjük azokat a családokat, akik segítségünkre szorulnak, a mindennapi megélhetéssel küszködnek, vagy éppen fogyatékkal élőket gondoznak, valamint a legidősebb korosztályhoz tartoznak.
      Az Alapítvány önkéntesei november hónap elején elkészítették az élelmiszer csomagokat, illetve a tisztítószerekből összeállított ajándékokat. November 14 -15-én pedig útnak indultak és felkeresték a családokat.
        Az idén, immáron harmadik éve, 50 családhoz érkeztünk el, és átadtuk számukra az ajándékokat. Jó volt látni, hogy örömet tudtunk szerezni minden helyen. A meghatódottság érzékelhető volt az arcokon, az elfojtott könnyek, a sugárzó gyermekszemek mind arról beszéltek, hogy milyen nagy öröm van mindenki szívében.
      Köszönet az önkénteseknek, akik jelen voltak, a támogatóknak, a Bihar Megyei Tanácsnak, (D.S.C. Bihor) hogy ezt a programot tudtuk folytatni, tovább éltettük és hagyománnyá alakítottuk.  Bízunk benne, hogy e nemes akciónak jövőre is lesz folytatása, hogy a szürke hétköznapokba egy pici örömöt tudjunk bevinni ezen emberek életébe.
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése