2019. július 24., szerda

Emberi kapcsolatok jelentősége

Az emberi kapcsolatok jelentősége a gyermeki életekben


     A Marah Alapítvány, az elmúlt évekhez hasonlóan az idei nyáron is a  Margittai Református Egyházközséggel karöltve megrendezte a szokásos nyári vakációs hetet, tábort  a gyermekek számára. A több mint száz  gyermek nap mint nap,  reggeltől délutánig népesítette be a parókia épületeit,  udvarát.
     Az egész gyermektábor  témája arra épült, hogy rámutassunk, illetve tudatosítsuk a gyermeki életekben az emberi kapcsolatok jelentőségét, azt hogy hogyan befolyásolják és hogyan határozzák meg mindennapjainkat, illetve egész életüket. Hallhattak a párok közötti tiszteletről, a családon belüli szeretetről, megbecsülésről, ragaszkodásról, illetve arról, hogy mennyire fájó tud lenni a szeretetlenség.
    A színjátszó csoport minden nap egy rövid kis jelenettel hangolta rá a gyermekeket a napi kijelölt témára, melyben olyan emberi kapcsolatok villantak meg, amelyek minden gyermek életét meghatározzák. Az anya - apa kapcsolata, jelenléte életükben, a gyermekek kapcsolata szüleikkel, nagyszüleikkel, kisebb és nagyobb testvéreikkel, illetve a bővebb családi kötelékek mind-mind a tábor témáit képezték. A szeretet, szeretetlenség, megbecsülés, tisztelet, ragaszkodás, bántás, olyan értékek, melyek napi szinten megfogalmazódtak a kicsiny gyermeki ajkakon.
     Minden nap, az előadásokat csoportos foglalkozás követte. A gyermekek korosztályokra osztva , dolgoztak, kézimunkáztak, színeztek, játszottak, színdarabokat és drámajátékokat adtak elő, de az együttes éneklés sem marad el. A benti foglalkozásokat kinti játékok váltották fel, melyek igazi felfrissülésként hatottak a kisebbekre és nagyobbakra egyaránt.  Az újként ható arcfestés nagyon megmozgatta az érdeklődésüket és mindenki, olyan motívumot festethetett az arcára és karjára, ami fantáziáját felkeltette. 
    A testi mozgás jól meghozta az étvágyat is. A gyermekek nagy örömére naponta finom falatok, sütemények kerültek az asztalra.
    Vasárnap, a záró alkalmon, a gyermekek a gyülekezet előtt mutatták be a héten elmélyített és tanult énekeket, a jelenlévők nagy örömére.
    Köszönetet mondunk minden segítségért, kiemelve a Margittai Polgármesteri Hivatal támogatását, mellyel nyári táborunkat immár hatodik alkalommal támogatta.









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése