2019. szeptember 30., hétfő

V. Tietek az ősz

Ifjúsági találkozó Margittán


       Immár hagyománnyá vált, hogy szeptemberben Margittán találkoznak nemcsak a helybeli, hanem  Érmellék fiataljai és egy egész napos programsorozaton vesznek részt. Így történt ez idén is, amikor is szeptember utolsó szombatján, 28-án több, mint száz fiatal, félretéve minden elfoglaltságát részt vett a Marah Alapítvány és a margittai református egyházközség által  V. alkalommal megszervezett TIETEK AZ ŐSZ programon.  
     A regisztrációt és reggelit követően az ifjak átvonultak a templomba, ahol a lelki feltöltődés után egy igen érdekes előadásnak lehettek részesei. Ledán M. István előadó "Álom és valóság" című előadásával örvendeztette meg a fiatalokat, rámutatva arra, hogy az álmoknak milyen jelentőségük van az ember életében és hogyan befolyásolják mindennapjainkat. Az álmok boncolásában arra is kitért mennyire van ezeknek valóságalapjuk, kutatások eredményeivel alátámasztva, hogy milyen mértékben foglalkozunk éjszaka is a világ dolgaival, illetve mennyire vannak jelen az álmunkban  a képzeletünk szüleményei és kívánságaink.
     Az előadást követően csoportos tevékenységekre került sor, majd csapatépítő munka, ügyességi játékok következtek. Az ügyességi és szabadtéri játékok próbára tették a fiatalok kitartását, ambícióját, türelmét,  a játékra - és egymásra való odafigyelést. A csapatok és győztesek egy - egy oklevéllel lettek díjazva a nap végén. A játékokat rövidebb - hosszabb szünetek szakították meg,  és természetesen az ebédidőben terített asztal várta az összegyűlt csapatot. 
    A délután fénypontja volt a mindenki által nagyon várt koncert. A Dics - Ér Band koncertjén a jelenlévők együtt énekeltek az énekesekkel, kitűnő hangulatot teremtve és megkoronázva az egész napot.
    A nap kiértékelése után az elválás pillanatai következtek, bizakodva abban, hogy jövőre ugyanitt lesz folytatása ezeknek a találkozóknak. 
    Hálásan és kiemelten megköszönjük a Margittai Polgármesteri Hivatal támogatását, amellyel rendezvényünket támogatta, segítve hogy az a több, mint száz fiatal csodálatosan érezze magát az egész nap folyamán. 






















2019. július 24., szerda

Emberi kapcsolatok jelentősége

Az emberi kapcsolatok jelentősége a gyermeki életekben


     A Marah Alapítvány, az elmúlt évekhez hasonlóan az idei nyáron is a  Margittai Református Egyházközséggel karöltve megrendezte a szokásos nyári vakációs hetet, tábort  a gyermekek számára. A több mint száz  gyermek nap mint nap,  reggeltől délutánig népesítette be a parókia épületeit,  udvarát.
     Az egész gyermektábor  témája arra épült, hogy rámutassunk, illetve tudatosítsuk a gyermeki életekben az emberi kapcsolatok jelentőségét, azt hogy hogyan befolyásolják és hogyan határozzák meg mindennapjainkat, illetve egész életüket. Hallhattak a párok közötti tiszteletről, a családon belüli szeretetről, megbecsülésről, ragaszkodásról, illetve arról, hogy mennyire fájó tud lenni a szeretetlenség.
    A színjátszó csoport minden nap egy rövid kis jelenettel hangolta rá a gyermekeket a napi kijelölt témára, melyben olyan emberi kapcsolatok villantak meg, amelyek minden gyermek életét meghatározzák. Az anya - apa kapcsolata, jelenléte életükben, a gyermekek kapcsolata szüleikkel, nagyszüleikkel, kisebb és nagyobb testvéreikkel, illetve a bővebb családi kötelékek mind-mind a tábor témáit képezték. A szeretet, szeretetlenség, megbecsülés, tisztelet, ragaszkodás, bántás, olyan értékek, melyek napi szinten megfogalmazódtak a kicsiny gyermeki ajkakon.
     Minden nap, az előadásokat csoportos foglalkozás követte. A gyermekek korosztályokra osztva , dolgoztak, kézimunkáztak, színeztek, játszottak, színdarabokat és drámajátékokat adtak elő, de az együttes éneklés sem marad el. A benti foglalkozásokat kinti játékok váltották fel, melyek igazi felfrissülésként hatottak a kisebbekre és nagyobbakra egyaránt.  Az újként ható arcfestés nagyon megmozgatta az érdeklődésüket és mindenki, olyan motívumot festethetett az arcára és karjára, ami fantáziáját felkeltette. 
    A testi mozgás jól meghozta az étvágyat is. A gyermekek nagy örömére naponta finom falatok, sütemények kerültek az asztalra.
    Vasárnap, a záró alkalmon, a gyermekek a gyülekezet előtt mutatták be a héten elmélyített és tanult énekeket, a jelenlévők nagy örömére.
    Köszönetet mondunk minden segítségért, kiemelve a Margittai Polgármesteri Hivatal támogatását, mellyel nyári táborunkat immár hatodik alkalommal támogatta.