2022. október 20., csütörtök

Margittai idősek találkozója

  Margittai idősek találkozója

 

  A 2022-es esztendő jubileumi évnek számít A Marah Alapítvány által szervezett Margittai idősek találkozója program szempontjából. Az alapítvány  karöltve a Margittai Református Egyházközséggel immár hagyományt teremtett a városban élő idős emberek találkozójának, október hónap folyamán.

       Az alapítvány több, mint  harminc önkéntese 243 meghívót - köszöntőt hordott ki, minden 75. életévét betöltött idős testvérünk számára.

      Október 16-án megszervezésre került a találkozó. A napsugarak csillogása bizakodásra adott okot, hogy minden rendben lesz. Önkénteseink autóval szállították azon embereket, akik mozgásukban korlátozottak és igényelték a szállítást. 

    Az alkalmat Kovács Gyula lelkipásztor - az alapítvány elnöke nyitotta meg egy istentisztelettel. Az elhangzó igehirdetésben egy idős ember imáját, köszönetét és hálaadását hallhatták az egybegyűltek a 90. zsoltár alapján. Ezt követően  gyülekezetünk énekkara köszöntötte a szép korúakat.  Az idős emberek arcán nyilvánvaló volt az őszinte hála és öröm, a visszaemlékezés ifjú korukra, életük erővel és egészséggel teli időszakára.


     A köszöntések után átvonultunk a gyülekezeti teremben, ahol terített asztal várta a megjelenteket. A finom ebéd elfogyasztása után előadásra került sor, majd a délután többi részét a szabad, kötetlen beszélgetések töltötték ki, melyen nagy szeretettel beszéltek, meséltek múltjukról, jelenükről, megemlítve mindennapi gondjaikat, betegségeiket, félelmeiket.  
    Fontos odafigyelni az idős  korosztályra, a korban előttünk járókra, érzékelni és értékelni, hogy mit tettek a gyerekekért, unokákért.  A gondoskodás, a szeretet kell áradjon feléjük minden nap. Ez alkalom egy nagyon szép, áldott alkalom volt , amellyel kifejeztük   a hálát, a köszönetet a fáradozásukért és egy kis színt vittünk a szürke hétköznapjaikba. 
    Az ünnepi alkalmon jelenlévők egy - egy emléklappal távoztak, illetve a jubileumi év emlékére összeállításra került egy füzet, amely szemelvényeket tartalmaz az elmúlt 10 évből, versekkel, írásokkal, imádságokkal tarkítva.
     Az idősek találkozója az idén  tizedik alkalommal került megszervezésre. Köszönet a Margittai Református Egyházközségnek és a Margittai Polgármesteri Hivatalnak, aki idén immáron nyolcadik alkalommal támogatta rendezvényünket, megörvendeztetve a városban élő idős embereket. Bízunk abban, hogy jövőre ismét lehetőségünk lesz  megszervezni a szép korúak találkozóját.

 




 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése