2021. október 18., hétfő

IDŐSEK TALÁLKOZÓJA

                   Margittai szépkorúak találkozója    

 

           A Marah Alapítvány karöltve a Margittai Református Egyházközséggel immár hagyományt teremtett a városban élő idős emberek találkozójának, október hónap folyamán. 

      A tavalyi év kihagyása után,  az idén nagy izgalommal készültünk önkénteseinkkel e jeles napra, mellyel városunk idős lakosainak igyekeztünk örömet szerezni.  Az alapítvány több, mint  harminc önkéntese 274 meghívót - köszöntőt hordott ki, minden 75. életévét betöltött idős testvérünk számára.

          Gyönyörű napfényes volt október harmadik vasárnapja , amelyen megszervezésre került a találkozó. A napsugarak csillogása bizakodásra adott okot, hogy minden rendben lesz. A koronavírus  okozta járványhelyzet, a félelem a betegségtől azonban több idős testvérünket is otthonmaradásra kényszerített. Azok akik vállalták a programon való részvételt minden egészségügyi szabályt és előírást betartva  vehettek részt e napon.

         Önkénteseink autóval szállították azon embereket, akik mozgásukban korlátozottak és igényelték a szállítást. Az alkalmat Kovács Gyula lelkipásztor - az alapítvány elnöke nyitotta meg egy istentisztelettel. Az elhangzó igehirdetésben egy idős ember imáját, köszönetét és hálaadását hallhatták az egybegyűltek a 16. zsoltár alapján. Ezt követően rendhagyó módon nem gyülekezetünk énekkara köszöntötte a szép korúakat, hanem az ifjak részéről hangzottak el szívet - lelket melengető gondolatok, versek , énekek - rövid előadás.  Az idős emberek arcán nyilvánvaló volt az őszinte hála és öröm, a visszaemlékezés ifjú korukra, életük erővel és egészséggel teli időszakára.

     A köszöntések után átvonultunk a gyülekezeti teremben, ahol terített asztal várta a megjelenteket. A finom ebéd elfogyasztása után előadásra került sor, majd a délután többi részét a szabad, kötetlen beszélgetések töltötték ki, melyen nagy szeretettel beszéltek, meséltek múltjukról, jelenükről, megemlítve mindennapi gondjaikat, betegségeiket, félelmeiket.  A másfél éve tartó koronavírus járvány még inkább eltávolította az emberi lelkeket egymástól. Az emberek szívét a  betegségtől való félelem és rettegés üli meg minden nap. Fontos odafigyelni az idős  korosztályra, a korban előttünk járókra, érzékelni és értékelni, hogy mit tettek a gyerekekért, unokákért.  A gondoskodás, a szeretet kell áradjon feléjük minden nap. Ez alkalom egy nagyon szép, áldott alkalom volt , amellyel kifejeztük   a hálát, a köszönetet a fáradozásukért és egy kis színt vittünk a szürke hétköznapjaikba. 
     Köszönet a Margittai Polgármesteri Hivatalnak, aki idén is támogatta rendezvényünket, mely immáron hetedik alkalommal került megszervezésre, megörvendeztetve a városban élő idős embereket. Bízunk abban, hogy jövőre ismét lehetőségünk lesz ismét megszervezni a szép korúak találkozóját.












 






 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése