2018. szeptember 25., kedd

Tietek az Ősz

Ifjúsági nap Margittán


     Szeptember 22-én szombaton a margittai fiatalok izgatottan várták a környékbeli fiatalok érkezését. Nem kellett sokat várni, hiszen egyik település képviselői érkeztek a másik után. Megérkezett Érbogyoszló, Magyarkéc, Érszőllős, Értarcsa, Érkeserű, Székelyhíd és Vedresábrány, szépen sorban. Regisztrációt és reggelit követően átvonultunk a templomba, ahol igen tartalmas délelőttöt töltöttünk együtt.
      A napnak a témája a „család köré” épült, figyelembe véve, hogy 2018-t a Családok évének kiáltották ki. Az előadók érdekes és megkapó előadásokkal álltak elő, olyan szemléltető eszközöket alkalmazva, amely mindenki  figyelmét felkeltette, és mindenki csendben várta a folytatást. Olyan témát érintett, amelyben benne élünk, amelynek minden nap részei vagyunk. Rácsodálkozhattunk arra, hogy mennyi minden van az életünkben, amely természetesnek tűnik, így a család is, és fiatalként nem mindig tudjuk értékelni, gyakran lázongunk, gyakran perlekedünk, kinek modernebb, kinek konzervatívabb neveltetésben van része. 
       A nap folytatásában csoportos foglalkozásokra került sor, amely keretében ismerkedtünk, játszottunk, koncerteztünk, énekeltünk,  és különféle feladatokat teljesítettünk. Volt ügyességi játék,  színjátszás, plakát tervezés, pantomim, amelyet bemutattak egymásnak  a csapatok.
      A szünetben teázásra, kávézásra, „csokizásra” került sor, amely felmelegített bennünket az esős, borús, hűvös őszi napon. A többszöri terített asztal sem hiányzott, amely igen jól esett az éhes ifjú seregnek.
      Hálát adunk ezért a csodás napért, amelyet együtt tölthettünk, amelyen több, mint 100 fiatal félretett mindenféle programot azért, hogy együtt legyen a Marah Alapítvány és a Margittai Református Egyházközség által immár IV. alkalommal megszervezett „Tietek az Ősz” programon. Hálásan és kiemelten megköszönjük a Margittai Polgármesteri Hivatal támogatását, amellyel rendezvényünket támogatta, segítve a fiatalok lelki fejlődését.



























2018. július 13., péntek

Kapcsolaterősítő kirándulás Feketeerdőn

Ebben az esztendőben már ötödik alkalommal sikerült megrendezni a Marah Alapítványnak a már hagyományossá vált kirándulást, amelynek a helyszíne Feketeerdő volt. A kezdeti nehézségek ellenére, hiszen az időjárás több alkalommal is a terveinket felülírta, de végül július 11-én mindenki útra készen állt, az idő is csodásnak bizonyult elindultunk Feketeerdőre.
A többszöri halasztgatás ellenére a fiatalok kedve nem múlt, mindenki lelkesen vágott az előtte álló napnak. Érkezést követően azonnal birtokba vettük a  jól ismert tisztást, és a reggeli elfogyasztása után mindenki nekilátott a munkájának. A fiúk fát gyűjtöttek, a lányok a krumplit hámozták, ezzel is a csapatmunkát gyakoroltuk. Lassan de biztosan elkészült a finom ebéd, közben különféle előadásokat hallgathattak a résztvevők, amelyek a csapat fontosságáról beszéltek.
Ebédet követően minden új erőt merített, és együtt láttunk neki az előttünk álló feladatoknak. Voltak csapat feladatok, illetve egyéni megmérettetések, amelyek keretében a fiúk a lovagiasságukról, a lányok pedig a nőiességükről adtak számot.
Egész nap a szabad időben a fiúk futballoztak, a lányok pedig a patakban hűsöltek.
Egy kellemes és szép napot töltöttünk együtt. Köszönet a támogatásért a Communitas Alapítványnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek.













2018. július 10., kedd

Mi az élet igazi értéke?

Az élet igazi értékei


     A Marah Alapítvány, a Margittai Református Egyházközséggel karöltve, az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezte a szokásos nyári vakációs hetet a gyermekek számára. A szép számú gyermeksereg reggeltől délutánig népesítette be a parókia udvarát.
     Az egész hét témája az igazi értékek keresésére épült. A naponta jelenlévő 80-90 gyermek és segítőik arról hallhattak, arról tanulhattak és énekelhettek, hogy mik azok a dolgok, amelyek valóban lényegesek, fontosak az ember életében.
     A kalózok, akik minden nap vezettek bennünket, szigetről szigetre haladva,  egy  - egy értéket villantottak meg a kíváncsi és érdeklődő szempárok előtt. A cél az volt, hogy a hét folyamán a gyermekek rádöbbenjenek arra, hogy nem a  csillogó - villogó kincsek, és nem a pénz, aminek a keresésére indulva vezettek a kalózok, a legfontosabb az életben. Van ennél sokkal lényegesebb dolog, ami boldoggá és kiteljesedetté teszi az embert és az egész társadalmat.
     Minden nap, az előadásokat csoportos foglalkozás követte. A gyermekek korosztályokra osztva kincset kerestek, dolgoztak, kézimunkáztak, színeztek, játszottak, de az együttes éneklés sem marad el. A benti foglalkozásokat kinti játékok váltották fel, melyek igazi felfrissülésként hatottak a kisebbekre és nagyobbakra egyaránt. 
    A testi mozgás jól meghozta az étvágyat is. A gyermekek nagy örömére naponta finom falatok, sütemények kerültek az asztalra.
    Vasárnap, a záró alkalmon, a gyermekek a gyülekezet előtt mutatták be a héten elmélyített és tanult énekeket, a jelenlévők nagy örömére.
    Köszönetet mondunk minden segítségért, kiemelve a Margittai Polgármesteri Hivatal támogatását, mellyel nyári táborunkat támogatta.